“Üdvözlöm házamban! Lépjen be szabadon és önszántából!”*

Szeretem a csótányokat. És a horrort. Valójában mindent, ami furcsa, hátborzongató, és mások számára talán ijesztő.

Mindig is érdekelt, miért vonz minket a félelem – legyen szó horrorfilmekről, kísértetjárta helyekről vagy rémisztő mítoszokról. Gyerekként magukkal ragadtak a szörnyeket, legendákat és rejtélyeket bemutató könyvek; felnőttként pedig egyre inkább az kezdett foglalkoztatni, mi rejlik a történetek mögött: a tudomány, a pszichológia és az emberi képzelet.

A BORZASZTÓAN ÉRDEKES csatornán és ezen a blogon pontosan erről beszélgetünk: hogyan találkozik a horror világa a valósággal. Miért rettegünk a sötétben? Hogyan születnek a szörnyek? Mit árul el rólunk, hogy mindig is meséltünk kísértethistóriákat? Vajon mi igaz a legendákból, mit mond a tudomány, és hogyan segít a félelem megérteni önmagunkat és a világot?

A nevem Melinda. Zoológus és biológia-kémia szaktájékoztató könyvtáros vagyok. Több mint 15 éve foglalkozom ízeltlábúak – elsősorban csótányok – tartásával és tenyésztésével. Szenvedélyem az olvasás, imádok filmeket és sorozatokat nézni, de a legjobban azt élvezem, amikor megoszthatom és megvitathatom a gondolataimat másokkal.

Ha téged is vonz a popkultúra sötét oldala, és szeretsz kíváncsian, kicsit szkeptikusan nézni a félelem mögötti világra, legyünk barátok!

Biztosan nem hiszed el, de a valóságban nincs saját kastélyom. Így a mestreséges intelligenciát kellett megkérnem, hogy a vonatos szelfimnek generáljon egy, a valóságtól távol álló hátteret.
(Épp a II. Országos H. P. Lovecraft Találkozóra tartottam – a kép a felsővezeték-szakadás előtti idegállapotomat tükrözi.)

* (Bram Stoker: Drakula, fordította Sóvágó Katalin, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006, 31. o.)